Aokigahara a "Zöld fák rengetege", leggyakrabban csak Jukai-ként, a fák tengereként emlegetik. Durván 3000 hektárnyi területen fekszik, a Fuji hegy lábánál, a belőle származó vulkanikus kőzeten.
Az erdőt alapvetően egyfajta természetfeletti légkörrel illették, gondolván, hogy szellemek, manók és egyéb rejtelmes lények lakóhelye.
Az a hír járja, hogy az iránytűk elromlanak ebben az erdőben. Valójában ezt nem a hely "átka" okozza, hanem az, hogy a láva kőzete alatt hatalmas magnetikus vasrétegek helyezkednek el, ami megzavarhatja a mágneses iránytűk működését.
...
...
...
...
...
//-->
...
...
Azonban sajnálatos módon rossz hírű ez a gyönyörű erdő. Állítólag a XIX. században, az ínséges időkben zajlott errefelé ubasute, ami azt jelentette, hogy a szegény családok itt hagyták azokat, akiket már nem tudtak eltartani - általában időseket vagy betegeket, de akár kicsi gyerekeket is. Feltehetően nem mindannyian haltak meg, és jelenlétük az erdőben hozzájárult a szellemekről, boszorkányokról és gonosz gyermekekről szóló történetekhez (akik a mai napig megjelennek japán horrorfilmekben).
Ezen felül az utóbbi időkben kifejezetten gyakori az öngyilkosságok száma a zöld rengetegben. Régóta közismert, hogy emberek halnak meg az erdőben, hiszen az utazók újra és újra holttesteket, emberi maradványokat találtak. Az 1970-es években a rendőrség évente kereső akciót indított a holttestek után. Azonban csak néhány került elő, a legtöbbre még mindig véletlenül bukkantak. Akkoriban ez kb. 30 esetet jelentett évente. Az 1990-es évektől azonban ez a szám jelentősen emelkedni kezdett: (1994 - 57; 1998 - 73; 2002 - 78; 2003 - 100; 2004 - 108. )
Az elmúlt években igyekeznek titokban tartani az áldozatok számát. De a Japan Times egyik számában azt állították, 2010-ben 247-en kíséreltek meg öngyilkosságot az erdőben, ebből 54-en "jártak sikerrel".
A leggyakoribb módszer az önakasztás; feltételezhetően a burjánzó ágak kínálják magukat ennyire visszautasíthatatlanul. De előfordul még gyógyszer és alkohol, érvágás, vagy télen egyszerűen csak örökre elterülni a hóban. Állítólag egy magas vízesés is van a környéken, ami népszerű "ugróhely".
A halálesetekért sokan okolják Matsumoto Seichō Nami no Tō és Kuroi Jukai "Fák fekete tengere" c. regényeit, amiben egy nő végez magával, utóbbiban egy fiatal pár együtt követ el öngyilkosságot Aokigahara erdejében. A történetek talán hozzájárulhattak a statisztika növekedéséhez, de bizonyosan nem az író az egyedüli felelős. Ha további irodalmi indíttatások után kutatunk, ott van még a hírhedt bestseller, Tsurumi Wataru-tól az "Öngyilkosság teljes kézikönyve", ami 1993-ban jelent meg, és Aokigaharát úgy nevezi: "A tökéletes hely a halálhoz".
Japán öngyilkossági rátája viszonylag magas, főként az egyedülálló, fiatal férfiak tekintetében. Részben emiatt az egyik jelenség, amire a hatóságok felfigyelnek, ha egy fiatal férfi öltönyben sétálgat Aokigahara ösvényein, ügyet nem vetve még arra sem, hogy lecserélje ruháját az irodája és jövőbeni temetője között. A hatóság itt a környező három falu, Narusawa, Ashidawa és Kamikuishiki törvényvégrehajtóit jelenti. A japán törvények szerint ugyanis a falvak felelősek a területükön talált azonosítatlan holttestekért. Márpedig az itt talált testek gyakran előrehaladott bomlási stádiumban vannak, így az azonosítás szinte lehetetlen, vagy különösen nehéz és drága. Meg kell találniuk a testeket, kihozni az erdőből, majd tiszteletteljes módon megválni tőlük, akár hamvasztással, akár temetéssel. A helyiek szerint három féle ember látogatja ezt az erdőt: a túrázók, akiket a Fuji hegy festői látképe érdekel, a kíváncsiskodók, akik egy pillantásnyi borzongásban reménykednek, és azok a lelkek, akik nem terveztek visszautat.
A rendőrök amellett, hogy figyelik a "gyanús alakokat", kihelyeztek különböző figyelmeztető és meggyőző táblákat is az erdőben olyan feliratokkal, mint: "Az életed értékes ajándék a szüleidtől.", vagy: "Gondolj rájuk is: testvéreidre és gyermekeidre!", vagy: "Ne próbálj egyedül szembe szállni a gondjaiddal - kérj tanácsot!", de olyan morbid, mégis a maga módján elrettentő szöveg is előfordul, hogy: "Ha itt leszel öngyilkos, medvék fognak a hulládra rondítani!" (Finoman fogalmaztam.) Egy helyi rendőr így nyilatkozott: "Számtalan testet láttam csúnyán oszlásnak indulva, olyanokat is, melyeket vadállatok hordtak szét... Semmi szépség nincs abban, ha valaki itt hal meg."
Van még egy nyugtalanító vonzata az öngyilkossági eseteknek: a guberálók. Az erdőt járva a holtak tárcáit keresik egy városi legendával a fejükben, remélve, hogy nagy summára, értékes ékszerekre, érvényes bankkártyára és vonatbérletekre találhatnak. Valójában erre nagyon kevés az esély ahhoz, hogy megérje a kellemetlenséget és az eltévedés esetleges veszélyét. Az ötlet fő népszerűsítője Takimoto Tomoyuki filmje, melyben négy ember úgy dönt, megölik magukat Aokigaharában, és út közben többszázezer yent találnak az erdőben egy tárcában.
Az erdő környékén élőknek számolniuk kell a bánat, elfogadás, a fekete humor, részvét, és vonzerő kombinált jelenségével. Egyrészről szeretik az erdőt, mely egyike Japán legszebb helyeinek, egy olyan spirituális területhez közel, mint a Fuji hegy. Másrészről tudják, hogy a Japánon kívüli világ számára Aokigahara csupán az öngyilkosságok miatt híres, és azt is, hogy az idelátogató újságírók főleg erről a témáról akarják őket faggatni. Narusawa polgármestere nemrégiben csalódottan mondta: "Talán Öngyilkos Városnak kellene titulálnunk magunkat." Nyugtalansága érthető: a világon csak egy "kedveltebb" helyszín létezik a szuicidok számára: a Golden Gate híd San Franciscoban.
