Sajnos ki kell ábrándítsam azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy kísértetek csupán sűrű erdőkben, elhagyatott házakban, ódon kastélyokban, vagy sötét temetőkben léteznek. Számos szemtanú állítja ugyanis, hogy az országúton közlekedve, embernek látszó kísérteteket látott az út szélén. A baljós tekintetű túlvilági lények gyakran állítják meg az éppen útjukba kerülő autókat, sőt szinte stoppos módjára viselkednek.A fantomutas meséje a szellemtörténetek klasszikus darabja, s különböző területeken újra és újra megjelenő történet. A néprajzkutató antropológus Andrew Lang kifejtette, hogy az emberek önkéntelenül újabb és újabb helyekhez és személyekhez kapcsolják a réges-régi meséket. E „népi kísértetek” hagyományos történetei a természetfelettiről szóló mesék szigorú narratív konvencióinak engedelmeskednek. A mesélő és közönsége hallgatólagos egyezséget köt: felfüggesztik kételkedésüket, s úgy tesznek, mintha a sztori igaz is lehetne. A hitelesség bizonyítására azt mondják: az eset egy barátom barátjával történt meg. De senkinek nem jut eszébe a történetet vizsgálatok kereszttüzébe helyezni. Ha egy kutató kíváncsi a szemtanúk nevére, gyakran kiderül, hogy – akár csak a mese szelleme -, ők is nyomtalanul el tudnak tűnni. Semmi sem ellenőrizhető, a beszámoló teljes mértékben hallomáson alapul.
...
...
...
...
...
//-->
...
...
Kevés kísértethistória terjedt el olyan sokfelé, mint a fantomutas története. Ugyanazt mesélik Koreában, Kanadában, Malajziában, Svédországban, Szicíliában, Pakisztánban és Dél-Afrikában is. Fantomutasok szinte minden angol megyében előfordulnak. Természetesen az utas kora, neme, megjelenése történetről történetre változik, akárcsak a szemtanúk száma vagy a jármű, amire felkéredzkedik. Utazhat autón, taxin, motorbiciklin, buszon, szekéren vagy kocsin, a maláj változatban pedig riksán. A történet legelterjedtebb változatában az utas fiatal nő, aki mielőtt érthetetlenül eltűnne, még megad egy címet, ahol a sofőr keresi, s legnagyobb rémületére megtudja, hogy a lány napok, vagy hetek vagy hónapok óta halott. Képzeljük csak el Rey Fulton hátborzongató élményét, aki 1979 októberében egy ködös éjszakáján felvett autójára egy fantomutast. A találkozáskor teljesen valóságosnak látszott Fulton számára, ám semmiféle hiteles bizonyíték nem volt arra, hogy utasa tényleg létezett volna.
Fultont Stanbridge megye Bedfordshire nevű kis falujának közelében állította meg valaki, amint épp hazafelé tartott egy célbadobó versenyről. A 26 éves padlóburkolónak semmi oka nem volt, hogy az út mentén álló alakot, aki hüvelykujját az autóstopposok megszokott módján emelte fel, ne tartsa eleven embernek. Igaz, a fehér inges, sötét nadrágos, sápadt fiatalember nem volt valami beszédes. Amikor Fulton megkérdezte tőle, merre tart, csak Dunstable felé mutatott, de nem szólt egy szót sem. Fulton mégsem lepődött meg, mert már tapasztalta, hogy vannak ilyen stopposok. Hosszú percekig nyugodt tempóban, óránként 65 km-es sebességgel haladtak, mígnem Fulton úgy döntött, itt az ideje, hogy megtörtje a csendet.
„Hátrafordultam, hogy cigarettával kínáljam, de a pasas sehol sem volt. Lefékeztem, és megint visszanéztem, jól láttam-e. De tényleg eltűnt. Megmarkoltam a kormányt, és sürgősen elhúztam a csíkot.“
A rendkívüli történet híre hamarosan a helyi rendőrség fülébe jutott. Arra a vélekedésre jutottak, hogy Fulton megbízható, hétköznapi fickó, aki egyáltalán nincs odáig az alkoholért. A rendőrségnek és a sajtónak kedvére volt Rey Fulton, a szemtanú, de azt jelenti-e ez, hogy beszámolóját tényként kell kezelni?
[caption id="attachment_2538" align="aligncenter" width="240"]
Blue Bell Hill[/caption]Britannia leghíresebb fantomstopposának a története a Kent-i Maidstone és Chatham közötti Blue Bell Hill-hez kapcsolódik. Kevés szilárd adat van, amelynek a kutató nyomába eredhetne. Nem ismeretesek sem a szemtanúk, sem az időpont, és más fontos részletek sem világosak. S mégis: e tájék gazdag anekdotakincsébe – amelynek csak töredéke jelent meg nyomtatásban – időről időre felbukkan egy menyasszony szelleme, aki 1965 novemberében Blue Bell Hill lábánál esküvője estéjén autóbaleset áldozata lett. Tény, hogy a baleset az megtörtént, de hogy a többi hasonló mesében az országúti baleset és a fantomstoppos megjelenése között összefüggés van, az puszta feltevés. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a kísértetek tragédiákból születnek, s mivel a fantomutast kísértetnek tekintik, ha valahol felbukkan, nagy a kísértés, hogy a balesetben keressék az okát. Ilyen tudománytalan, téves következtetések miatt számos kísértetkutatás tévútra jut. Sokan lelkesedésükben nem tudnak izgalmukon uralkodni, ha felfedezik egy kísértet lehetséges bizonyítékát. Mohóságukban messzemenő következtetéseket akarnak levonni. Az ilyen konklúziók a legjobb esetben is spekulatívak, gyakran azonban tudatos csalások, amelyek a tisztességes kutatók szavahihetőségét is rontják.
Komoly kísértetvadászok és parapszichológusok, mint az SPR tagjai, sohasem engednek a kísértésnek, hogy megalapozatlan következtetéseket vonjanak le. Az SPR éppen azért alakult meg 1882-ben, hogy tudományos szellemben, előítéletek és elfogultság nélkül tanulmányozzon olyan valós vagy feltételezett emberi tulajdonságokat, amelyek az általánosan elfogadott hipotézis szerint megmagyarázhatatlannak látszanak.
