A legtöbb ember még ma is a homályban kétes praktikákat folytató gyanús alaknak képzelni a hipnotizőrt. Ha nem a hatalom-őrültet, a viktoriánus doktort idézi fel képzeletünk, aki gyanútlan áldozataira kényszeríti akaratát, akkor korunk színpadi hipnotizőrét, aki simulékony modorban bolondítja a lokál közönségét.
Napjaink-jóllehet semmivel sem kevésbé titokzatos- hipnózisa azonban már a bűnözés, a gyógyászat és a pszichológia területén, komoly dolgok szolgálatában, új keletű tekintélyre tesz szert. Eddig semmilyen magyarázattal nem rendelkezünk a hipnózis természetéről. A hipnózist általában, mint transzállapotot, megváltozott tudatállapotot definiálják. A tudatállapot változásának foka az egyéntől függ. Egy hipnotizált csoportból néhányan mindenre emlékeznek abból, ami velük történt, mások semmire. Egy biztos csak, hogy mindannyian a hipnotizőr befolyása alá kerültek. Ez annyit jelent, hogy mindannyian elveszítik kontrolljuk, gátlásaik, szokásaik egy részét, amelyeket a nevelés és megszokás normális körülmények között ró ránk.
...
...
...
...
...
//-->
...
...
Ha egy hétköznapi beszélgetés során bármelyiküknek azt mondaná valaki, hogy ő egy házőrző kutya, aki épp egy betörőt lát, akkor ez legfeljebb nevetésre ingerelné az illetőt. A hipnotizált személy azonban azonnal négykézlábra áll és ugat. A hipnotizőr az, akinek engedelmeskedni kell, a máshonnan származó parancsokat a hipnotizált figyelmen kívül hagyja, míg a hipnotizőrtől ellenkező parancsot nem kap. Még meglepőbb, hogy a képzett hipnotizőr olyan parancsokat is tud adni, amelyeket a transzállapot elmúltával is fog teljesíteni a hipnotizált személy. Ha például azt a poszt hipnotikus szuggesztiót adja, hogy ha a zenekar egy bizonyos hangot játszik, álljon fel és kiabálja azt, hogy hip hip hurrá, akkor az illető ezt megteszi, anélkül, hogy tudná, miért.
A hipnózis, úgy látszik, kikapcsolja elménk azon részét, amely normális körülmények között viselkedésünket irányítja, tennivalónkat vezérli bármely adott helyzetben, anélkül, hogy gondolkodnunk kellene rajta. Átadjuk ezt a kontrollt a hipnotizőrnek valahogy, úgy, ahogy a pilóta átadja a repülőgép vezetését a földi irányítóknak, akik aztán a radar és a robotpilóta segítségével vezetik tovább a gépet. A hipnotizált ember viselkedését figyelve azt hihetnénk, hogy az a hipnotizőr erejét demonstrálja. Ez azonban illúzió. Az erő valójában a hipnotizált emberben van. És ezek az erők sokkal hatalmasabbak és potenciálisan sokkal értékesebbek, mint általában gondolják, annak ellenére, hogy számos komoly természetű demonstráció bizonyítja, mi érhető el hipnózis révén.
Gyakran elhangzik a kérdés, hogy ki a legjobb hipnózisalany? És lehet-e valakit akarata ellenére hipnotizálni? A hipnotizőr valójában csak irányít, alanya pedig csak akkor tudja „alávetni” magát, ha megvan benne a hajlandóság. A hipnotizőrök gyakran használnak valamilyen jelet – például csettintést -, hogy ellenőrizzék a transzállapotot.
A hipnózist törzsek varázslóorvosai és az ókori görög templomok papjai használták először, de Franz Mesmernek és tanítványainak köszönhetjük a hipnózis mai gyakorlatát. Ők ismerték fel majdnem 300 évvel ezelőtt, hogy a transzban lévő alanyok engedelmeskednek az utasításoknak. Ennél is fontosabb azonban az, hogy vizsgálataik során két jelentős felfedezést tettek. Először is felfedezték, hogy ha egy alanynak azt mondják, hogy „nem érez fájdalmat”, akkor az alanyt lehet ütni, csípni, sőt még megégetni anélkül, hogy akár csak egy hangot hallatna – és ez még a fájdalomcsillapítók felfedezése előtt történt. Az orvosi társadalom azonban nem fogadta el ezt a tényt, és amikor neves orvosokat hívtak meg, hogy végignézzék egy hipnotizált beteg lábának amputációját, azt hajtogatták, hogy a beteg csak úgy csinált, mintha nem érzett volna semmit. A hipnózis szerintük okkultizmus, tehát nem elfogadható.
A második felfedezés azt volt, hogy néhány hipnotizált alany egyszer csak olyan képességeket vett észre magán, amelyeknek azelőtt nem is volt birtokában. Egyikük jól rajzolt hipnózis alatt, egy másik pedig gyönyörűen énekelt. Néhányuknak látomásaik voltak: olyan helyszíneket és eseményeket írtak le, amelyeket nem láthattak. Erre szintén legyintettek, mondván: okkultizmus. A hipnózis a mai napig nem tudott megszabadulni attól a hírétől, hogy nem tartozik az ortodox tudományok közé. Ma azonban már tudjuk, hogy a "mesmeristák" állításai beigazolódtak. Demonstrációk végtelen sora mutatta meg, hogy a hipnózis alatt álló alany egy gyertya lángjába tudja tenni az ujját, és ha azt mondják neki, hogy nem fog fájdalmat érezni, akkor nem is érez. Még figyelemreméltóbb, hogy ha azt mondják neki, hogy nem fog felhólyagosodni az ujja, akkor nem is jelennek meg hólyagok rajta.
A hipnotikus regresszió területén végezett mai kutatások bebizonyították, hogy nem volt igazuk azoknak a szkeptikusoknak, akik azt állították, hogy hipnózisban az alanyoknak nem lehetnek látomásaik. Régóta ismert, hogy a hipnotizált alanyokat vissza lehet vezetni az időben. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mit csináltak mondjuk 10 vagy 20 évvel korábbi Szilveszter este, részletesen elmesélik azokat az eseményeket, amelyeket esetleg már réges-rég elfelejtettek. Amikor le lehetett ellenőrizni ezeket a beszámolókat, egytől egyig pontosnak bizonyultak.
Világszerte emberek ezrei terápiaként használják az önhipnózist. Sikerrel használják többek között a feszültség és a stressz csökkentésére, súlycsökkentésre, fóbiák leküzdésére, a dohányzásról való leszokásra, szellemi és fizikai energiák felfrissítésére, és általában, a nagyobb önbizalom érdekében. Az egyik legelterjedtebb módszer során hanganyagot használnak (kazetta, cd). Ezek általában a hallgató ellazításával kezdődnek, gyakran nyugtató, légies zenével, vagy a természetben felvett zajokkal, pl. a szél susogásával a falevelek között, vagy a partot mosó hullámok hangjával. Az ellazult alany sokkal fogékonyabb arra, hogy befogadja a tartós vagy éppen állandósult utasításokat. Ezek az utasítások érkezhetnek közvetlenül vagy a tudatküszöb alattiról is.
Tehát a hipnózis a tudat olyan transz- vagy megváltozott állapota, amikor felszabadulnak bizonyos gátak és képességek. Tisztán látszik, hogy az önhipnózis előnyei óriásiak lehetnek bárki számára, aki elszánja magát a technika elsajátítására. Hát akkor miért nem használjuk ki jobban? Részben a félelem a ludas ebben, a gyanú, hogy a hipnózis okkultizmus, és ezért tudománytalan, vagy az a megalapozottabb félelem, hogy a dolognak rossz lesz a végkifejlete.
