"Most elmondok egy történetet, amitől a mai napig libabőrös leszek és a térdeim is beleremegnek.
Kb. egy évvel ezelőtt történt, és alig egy hónapig tartott. Új munkát kaptam a városban, szóval kellett egy hely, ahol maradhatnék. Végül találtam egy régies kis viktoriánus házat. Nem volt egy gyöngyszem, igazán ráfért egy felújítás, de szükségem volt egy lakhelyre és a lakbér is olcsó volt.
Amikor először megnéztem, rájöttem, hogy ennél jobbat most úgysem találok, szóval azonnal beköltöztem. A házat a korai 1900-as években építették. Azt mesélték, hogy az előző tulajdonos itt vezette az üzleteit. Ez az üzlet ravatalozás volt. Mérges voltam magamra, amiért beköltöztem, most hogy tudom ezeket. El kellett volna menekülnöm, de amilyen "bátor" és "erős" voltam, nem számított.
Mikor először voltam ott, minden rendben volt. Egy kicsit hideg volt, de egyébként minden rendben. Nem sok időt töltöttem ott a rabszolgahajcsár főnököm miatt, így hát semmi sem háborgatott. Utána, öt nappal később, először meghallottam. A sikoltások, azok a vérfagyasztó sikoltások, amiktől égnek állt a hajam. És a súlyos, reccsenő léptek teljesen megijesztettek, amit néha vonszolás hangja követett.
...
...
...
...
...
// ]]>
... ...//
// ]]>
Először azt hittem, hogy a szomszédaim azok, egy fura pár, akik mindig hangosan verekedtek, tehát nem törődtem vele. Persze addig, míg meg nem hallottam a dörömbölő lépteket az előszobában, amik vonszoltak valamit maguk után. Azonnal kihívtam a rendőrséget. Ők természetesen nem találtak semmit, csak letoltak, amiért láthatatlan betolakodó miatt visítoztam.
Minden éjjel hallottam azokat a hangokat, számos alkalommal, majd kb. egy hónap múlva eldöntöttem, hogy szembeszállok a betolakodómmal. A barátom meglátogatott, és ekkor döntöttem el. Nem akartam egyedül csinálni. Valami nagyon lefoglalta őt, ezért nem tudott előbb jönni.
Vártunk, míg a sikoltások fel nem rázták a házat. A barátom nem volt épp egy Szuperhős miután meghallotta, de előre ment, hogy kiderítse a sikítások okát.
A hely, ahonnan a legtöbb szellem származik, a padlás. Nos, ez nem is volt igazán egy padlás; az előző tulajdonos ebből csinálta a kis bebalzsamozó szobát. Nem volt valami kellemes. Az ábrázatunk, mikor megláttuk a balzsamozó felszerelést, megfizethetetlen. Emlékszem, mielőtt megláttuk, a barátom azt mondta, hogy "mit is csináltak pontosan ezek az emberek?" Már épp válaszolni akartam, mikor a szoba hirtelen lehűlt. Láttuk a leheletünket a levegőben, és a szívünk kegyetlenül vert, mikor megláttuk azt a képet, ami beleégett a retinámba, és mindig látom, mikor becsukom a szemem. Egy magas, izzó, átlátszó embert, lélektelen fekete szeme ránk világított a szoba túloldaláról, egy (szerintem) ember véres holtteste, megcsonkítva és feldarabolva. A kiáltás belémfagyott; a testem elvesztette az összes működő funkcióját. El akartam menni, el akartam futni, de a lábaim nem voltak rá hajlandók. A férfi biccentett a fejével, még mindig gonoszan vigyorgott.
"Azt hiszed nem látlak ott, Maureen? Azt hiszed, hogy nem fogom veled is azt tenni, mint vele?" Mutatott le a csonkolt testre. Az volt az. A lábaimba visszatért az erő. A barátommal pánikszerűen az ajtóhoz rohantunk, nem is néztünk vissza. Lépések követtek.
"Látlak! Nem bújhatsz el előlem! Fájni fog, drága! Meg fogsz halni!! Maureen! MAUREEN!!!" Szólt utánunk.
Beszálltunk a barátom kocsijába és elhajtottunk, mielőtt újra megszólaltunk volna. Mondanom sem kell, hogy elköltöztem a házból. Anyámat elküldtem a csomagjaimért, és sosem mentem vissza.
Később, egy kis könyvtári látogatás után rájöttem, hogy az előző tulajdonos Robert Keen volt, brutálisan meggyilkolta a feleségét, míg a lánya, Maureen figyelte. Kifutott, mielőtt elkaphatta volna. Mérgében, amiért nem tudta elkapni a lányát, a tanút, megölte magát miután rendbe tette felesége feldarabolt holttestét. Maureen egy elmeosztályon kötött ki az esemény okozta trauma miatt. És mi van velem? Még mindig dolgozom a véget nem érő munkámon, és megszámlálhatatlan rémálmom volt az egy éve lezajlott éjszakáról."
Submitted from: USA
