„Félelem szálla rám és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Valami szellem suhant el előttem és testemnek szőre felborzolódék.
Megálla, de ábrázatját nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt..."
Írja le Jób könyve 4:14-16. a szellemlátás élményét. A szellemekkel való találkozástól nem csak Jób haja áll, szó szerint, égnek.
A történelem során szinte minden kultúra kétely nélkül elfogadta a szellemek létezését. Létük és természetük csak az utóbbi néhány évszázadban vált vitatottá, a nyugati kultúrában kifejlődött tudományos szemléletmód hatására. Kevés komoly vizsgálat próbált számot adni a kísértet-jelenségekről, s az emberek nagy többségéből a kísértetek létezésének gondolata irracionális félelmet, gúnyt vagy kacagást vált ki. Inkább nem hiszünk abban, amit nem értünk, mintsem szembenéznénk azzal, hogy „több dolgok vannak földön és égen”, mint amiről álmodni tudunk, arról nem is szólva, hogy tudomány intézményeink sem veszik komolyan az ilyesmit.
A kísértetekben gyakran még azok sem hisznek, akik már találkoztak velük. „Láttam, mégsem hiszem el.” Érthető. Az emberi elme ugyanis ösztönösen elveti, amit nem képes megérteni. Létezésének helytállóbb bizonyítására van szükség ahhoz, hogy a kísértet belekerüljön a fizikai és biológiai tankönyvekbe.
...
...
...
...
...
//-->
...
...
Hogy az elején kezdjük, mi is egy kísértet? A szótárak meghatározása szerint: „halott személy feltehetően test nélküli szelleme, illetve lelke”. Az angol nyelvben a „szellem” szó használata „nyom, emlék” értelmében is („the gost of a smile”: egy mosoly nyoma, emléke, árnya). Frederic W.H. Myers, a korai kutatások vezetője felhasználja a szónak ezt a jelentését, amikor úgy határozza meg a szellemet, mint „fennmaradt személyes energia megjelenési formájá”-t. Myers adatok hosszú sorának alapos tanulmányozásával jutott erre a megállapításra.
Igen sok a hozzáférhető adat, hiszen kísértetjárást látni vagy hallani mindennapos tapasztalat. 1889-ben a brit SPR, amelynek egyik alapító tagja az imént említett Myers volt, nagyszabású felmérésbe kezdett. Kísértetek megjelenésével kapcsolatos beszámolókat gyűjtöttek és dolgoztak fel, az alábbi kérdés alapján: Előfordult-e már, hogy tökéletesen éber állapotban az az élénk benyomása támadt, hogy élőlényt vagy tárgyat lát, érintését érzi, hangot hall, de amennyire ellenőrizni tudta, benyomását nem külső, fizikai ok keltette? A megkérdezett 17 ezer embernek majdnem tíz százaléka igennel válaszolt. Később több más országban is végeztek felméréseket, amelyek szintén megerősítették a brit vizsgálati eredményeket.
[caption id="attachment_2486" align="aligncenter" width="269"]
A Newby templom szelleme[/caption]Manapság a modern parapszichológusok és pszichofizikai kutatók nem arra a kérdésre keresnek választ, léteznek-e kísértetek, hanem arra, hogy hogyan léteznek. Mik is a kísértetek? Halottak visszajáró szellemei? Vagy a telepátia kreációi? Tömeghallucináció vagy önhipnózis hozza létre őket? A pszichológiában az utóbbi néhány évtized eredményei közelebb vittek minket a jelenségek néhány aspektusának megértéséhez, de a teljes igazságra még nem derült fény. Azok a kísértetek, amelyeknek létezési módját annyira egyértelmű adatok támasztják alá, hogy még a kritikus szemlélettel megáldott kutatók is eredetinek vélik, több közös ismertetőjellel rendelkeznek. Például engedelmeskednek a perspektíva törvényének, különbözőképpen látszanak különböző nézőpontból. Szilárdnak tűnnek, látni lehet őket a tükörben, mozgásuk megfelelő zajt okoz, pl. hallani lehet lépteik koppanását. Azt a benyomást keltik, hogy ugyanolyan valóságosak, mint bármely élő ember, még akkor is, ha csak alkalmanként jelennek meg. Közismert, hogy váratlan hűvösség is szokta jelezni érkezésüket. A poltergeist jelenségek is hidegérzetet keltenek, de egyébként eltérnek a hagyományos kísértetektől. Elmozdítják a szilád testeket, de tettenérni nem lehet őket, nem láthatók. Gyakran jelenések kísérik tevékenységüket, de láthatatlan „valaki” emeli fel, majd dobja el a tárgyat. A poltergeistet – minthogy megjelenési módja különbözik a szellemekétől – általában el szokták különíteni más kísértetektől, s erős érvek szólnak amellett, hogy egészen más jelenségről van szó. Később visszatérünk rájuk, s alkalmunk lesz néhány izgalmas és jól dokumentált esettel is megismerkedni, amelyek megkérdőjelezik azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a síron túlról érkeznek.
[caption id="attachment_2487" align="aligncenter" width="163"]
Két kísértetszerű alak jelent meg a Domremy bazilikában (1925)[/caption]Amikor egy kísértetet egyetlen ember lát, felmerül a hallucináció, a tévedés, vagy a csalás gyanúja. Tévedhet az észlelő, de lehet valaki más is a ludas. De a szellemeket általában egyszerre többen is látják, bár nem szükségképpen mindenki, aki jelen van. Ez gyakran elegendő bizonyíték arra, hogy kizárjuk a tévedés vagy a csalás lehetőségét, de a jelenés valódi természete ettől még ismeretlen marad. A kísértet nem feltétlenül testetlen szellem. Lehet „interszubjektív” jelenség, az észlelők szellemi tevékenységének közös kreációja. A jelenés bizonyítékát adhatja nem-fizikai természetének: egy kísértet áttetszővé válhat, eltűnhet, keresztülhatolhat a falon, ki-be járkálhat kinyíló s becsukódó fantomajtókon, mialatt valódi ajtók csukva vannak.
Ha a szellemek természete még titokzatos is, a viselkedésükről már többet tudunk. 1943, G. N. M. Tyrell Jelenések című könyvében tevékenységük szerint csoportosította a kísérteteket. A legnépesebb azoknak a kísérteteknek a csoportja volt, amelyek meghatározott helyeket kerestek fel, ezért helycentrikus szellemeknek nevezhetők. Tőlük általában félnek, már-már családtagként kezelik őket.
[caption id="attachment_2488" align="aligncenter" width="184"]
Az Észak-Yorkshire-i Busby Stoop fogadóban olyan sokan haltak meg, miután beleültek az elátkozott székbe, hogy el kellett távolítani a sörözőből[/caption]A második csoportba azok a post mortem jelenések tartoznak, amelyek a látott személy halála után következett be, s amelyeket nem lehet egyértelműen hellyel vagy eseménnyel összekapcsolni.
A harmadik csoportot az ún. krízis-esetek alkotják, amikor olyan személy jelenik meg, akit ugyanakkor a valóságban nagyon komoly, sokszor megrázó hatás ér, például betegség, baleset vagy halál. (Erről az észlelő legtöbbször mit sem sejt.) Azok szerint, akik hisznek a halál utáni életben, a helycentrikus kísértetek akkor jelennek meg, amikor a test nélküli én nem hagyhatja el földi környezetét, talán egy nem teljesített feladat vagy valamiféle büntetés következtében. A parapszichológusok egyik népszerű elmélete szerint ilyenkor egyfajta pszichikus nyom vésődik bele a helyszínbe, erőszak vagy erős érzelem hatására. Ezekben az esetekben a jelenés nem „élő szellem”, hanem filmszerű kivetítődés.
Amire nincs magyarázat c. könyv
