A szellemjárás másik gyakori formája az ún. „krízis-jelenés”, amely akkor következik be, amikor egy személy nagy stressz hatására, néha halálos veszélyben jelenik meg látomásként, esetleg testetlen hang formájában valakinek, akit nagyon szeret.
A krízis-jelenések nagy részének tragikus felhangja van. Távoli harcmezőkön küzdő katonák szoktak haláluk pillanatában megjelenni édesanyjuknak vagy feleségüknek.
...
...
...
...
...
//-->
...
...
Néhány kutató szerint az ilyen kísértetek valamilyen telepátia révén jelennek meg. Az adatok azt mutatják, hogy ezekben a krízis-jelenés folyamatokban az észlelő, a vevő személyisége sokkal nagyobb szerepet játszik, mint az agensé, vagyis azé, akinek a kísértete megjelenik. A lejegyzett esetekből világossá válik, hogy a kísértet ritkán jelenik meg az ágens aktuális állapotában, tehát a halál vagy a sebesülés pillanatában. Az észlelő nem az összeroncsolt testet látja az országúton, vagy a halálosan megsebesült katonát a lövészárokban. Az ágens sértetlenül, sőt legtöbbször úgy jelenik meg, ahogy az észlelő megszokta őt.
Itt van például F.G. úr, az utazó ügynök esete. Mialatt bostoni hotelszobájában dolgozott, hirtelen érezni kezdte valakinek a jelenlétét. Felpillantott, s nővérét látta maga előtt, aki már 9 éve meghalt. Amikor F.G. boldogan talpra ugrott és megszólította, a jelenés eloszlott. Volt azonban ideje arra, hogy megfigyelje a részleteket. „Olyan volt, mintha élne – mondta. – Csak az a kis vörös karcolás volt furcsa a jobb arcán.” F.G.-t annyira felizgatták a történtek, hogy eltért útitervétől, és meglátogatta szüleit, hogy beszámoljon nekik látomásáról. Amikor a karcolást említette, édesanyja érzelmeivel küszködve elmondta, a karcolást ő okozta a halott öltöztetése közben egy rossz mozdulatával. Két héttel később F.G. édesanyja meghalt.
F.G. úrnak nem a nővére holtteste jelent meg a karcolással az arcán, amire az édesanya lelkifurdalással gondolt, hanem egy egészséges, boldog lány, aki a szimbolikus vörös jelet az azonosítás próbájaként viselte.
Az egyik leghíresebb csoportos krízis-jelenés esetet a 19. sz. végén Charles Lett, Sidney városkapitányának a veje jelentette az SPR-nek. Egyik este 9 óra tájban, úgy hat héttel a kapitány halála után, leánya, Mrs. Lett, valamint Miss Berthon belépett a ház egyik hálószobájába, ahol gázláng égett.
Döbbenten látták, hogy a szekrény lakkozott felületén Towns kapitány képe jelenik meg. Olyan volt, mint egy életnagyságú medalion-portré. Arca halvány és sápadt… Szürke flanell hálókabátot viselt, amilyenben rendszerint aludt. Első ámulatukban arra gondoltak, biztosan egy hálószobai festmény tükröződik vissza a szekrényen, csakhogy nem volt ilyen portré a hálószobában. Mialatt a döbbenettől dermedten álltak, Mrs. Lett húga, Miss Towns lépett be a szobába, és mielőtt még bárki is megszólalhatott volna, felkiáltott: „Édes Istenem! Látjátok apust?”
Ekkor az egyik szobalány lépett be: „Ó, kisasszony! Az úr!” – sikoltotta. A kapitány komornyikját és a nevelőnőt is behívták, s ők is rögtön felismerték megboldogult gazdájukat. Végül Mrs. Towns-ért küldtek. Az özvegy karját ölelésre tárva elindult a jelenés felé, de amint keze a szekrény ajtajához ért, a portré szép lassan elhalványodott, majd örökre eltűnt. Azok a parapszichológusok, akik hajlanak rá, hogy a jelenéseket telepatikus eredetűnek tartsák, valószínűleg úgy vélnék, hogy Mrs. Lett vagy Miss Berthon, aki először pillantotta meg a kapitány portréját a szekrényen, gondolatátvitel segítségével minden újabb érkezővel megláttatta. De még mindig kérdéses, honnan jött a jelenés? Az SPR egyik úttörője, F. W. H. Myers, „Az emberi személyiség és halál utáni élete” című könyvében úgy vélekedett, hogy Towns kapitány visszajáró lelke vagy szelleme egy utolsó pillantást akart vetni régi otthonára, hat héttel halála után.
