A mitológiák és mesék sárkányai szinte mindenkinek egy végletekig gonosz, kegyetlen bestiát, vagy egy ravasz, szüzekkel táplálkozó vadállatot juttatnak eszébe. Ha azonban megismerjük a szimbólumok nyelvét, már nem lesz ennyire egyértelmű a helyzet. Nézzük meg, mit is értett Merlin -Arturnak idézett- szavai mögött.
A druida tudása meghaladta a ma élő átlagember spirituális ismereteit, aki a természetre, mint valami leigázandó, megszerzendő tárgyra gondol, és eszébe sem jut annak létező, élő mivolta. Minden természettel harmóniában élő nép tanítói tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy a megnyilvánult síkokat őselemek, elementálok építik fel. Az elemek természetesen nem csak a fizikai síkon különíthetőek el egymástól, hanem a magasabb síkokon is megfigyelhetők. A föld, a víz, a levegő és a tűz elképzelhető egy piramis-alap négy sarkának, az ötödik elem, a tér, vagy ákásha megfeleltethető a piramis csúcsának, ez tartja össze, vagyis tartalmazza az összes elemet.
A földenergiát minden hermetikus tanítás kígyóként ábrázolta, ennek kozmikus megfelelője a szárnyas kígyó, azaz a sárkány.
A romantikus druidizmus feltételezése szerint az Alkotás Szava az, mely minden mágikus idézőszöveg alapját képezi. Az elképzelés a világot alvó sárkányként írja le, aki az elmondott Alkotás Szavának hatására megálmodja a mágus által kért dolgokat. Ezt alkalmazza az Excalibur című filmben Merlin, többek között akkor, mikor teljesíti Uther Pendragon kívánságát.
Ez az állítólag elveszett Pheryllt könyvben található leírás az univerzumot álmodó lényről, megfelel a hindu elképzelésnek is, ami valószínűsíti, hogy egy közös eredetre vezethetők vissza. Szintén rokon elképzelés, az ötödik elem, a hindu felosztás szerint akasha, a kelta szerint a természet (vagy Fa). Ez a sárkány, ami mindent átsző, és minden megtalálható benne, ami volt, van és lesz. Megfelelő gyakorlattal hozzáférhetővé válik és a mágus számára információkkal, és parancsainak, gondolatainak, érzelmeinek továbbítására közvetítő közegként is szolgál.
A modern irodalom előszeretettel alkalmazza a sárkány motívumot. Graham Edwards több kötetes sárkánylegendája szinte emberi, mindennapos problémákkal ábrázolja ezeket a mitologikus lényeket.
A nagy sikerű Dragonlance, azaz Sárkánydárda sorozat sárkányai élesen elkülöníthetők jókra és rosszakra. Jellemük külsőre is megállapítható. A jóindulatú fajták bronz, ezüst vagy arany pikkelyesek, a gonoszok fehér, zöld, kék, fekete vagy vörös színekben pompáznak.
A bronzszínűek harcias, de jólelkű, társas teremtmények, mint Khirsah és Flamestrike. A regényben aránylag sűrűn előforduló ezüstpikkelyesek közé tartozik a nagy hőst, Humát kísérő sárkányasszony, vagy Gilthanas elf herceg szerelme, Silvara. Az aranysárkányok inkább isteni lények, sokkal távolabb állnak az emberektől, mint fajtársaik. Gőgösek, hatalmasak, fenséges méreteik és tudásuk ritkán hozza őket közel a többi néphez. Leghíresebb képviselőjük Pyros.




Azonban ne feledkezzünk meg az istenekről sem. Paladin, a jóság istene platinasárkány, a gonosz Takhisis istennő ötfejű sárkány alakot is felvehet.
A fehér sárkányok egyik képviselője Sleet, a Jégfal őrzője, a zöldeké Cyan Bloodbane, aki rémálmokkal bombázta az ebbe később beleőrülő Lorac elf királyt. Mishakal korongjainak Xah Tsarothban élő őre Onyx, a vérengző feketepikkelyes. A vörös sárkányok a leghatalmasabbak a gonosz teremtmények közül. Híres, hírhedt képviselőjük Ember (azaz Zsarátnok) és Flamestrike, más néven Matafleur, aki Pax Tharkasnál megölte saját társát. Az ötödkorban, a sárkányháborúk után színre lépő hatalmas vörössárkány Malystryx, aki eljött az ősi sárkányföldről és úgy döntött, hogy Ansalonon telepszik le. Mágiájával át tudta alakítani a földeket, és naponta bővítette területeit. A megszerzett területen mindent látott, és szinte mindenütt jelen volt.
A kékek a sárkánylovasok hátasai, kezelhetőbbek, mint a többiek, ragaszkodnak gazdájukhoz. Elég okosak és nem túl agresszívek, így a legmegfelelőbbek arra, hogy emberek üljék meg őket. Kitiara sárkánynagyúr hátasa Skie volt az, aki Sturm Brightblade, a solamniai lovag halálát okozta.
A sárkányok egy különleges faja a draconian. Ezek a sárkányfattyak, akik a jó sárkányok - gonoszok által - ellopott tojásaiból kikelve, a kegyetlen Takhisis istennő szolgáivá váltak.
Nagyon híresek Tolkien - többek között a Gyűrűk Urából ismert - sárkányai is, bár Középföldén csak gonosz, pusztító fajuk él. Vannak repülők és nem repülők, és mindkét fajtában tűz- vagy jégsárkányok is. A Szilmarilokban részletes leírást találhatunk Glaurungról, Morgoth Férgéről, a legnagyobb és legöregebb középföldei szárnyatlan tűzsárkányról, aki részt vett a Hirtelen Láng Csatájában, és a Megszámlálhatatlan Könny Csatájában, mígnem a hős Túrin végzett vele.
Az egyik leghatalmasabb példány Fekete Ancalagon, a repülő tűzsárkány, akit Erendil ölt meg a Harag Csatájában. Mikor roppant méretű teste lezuhant Beleriand hegyei közé, óriási kataklizmát okozott. Ez után a csata után a sárkányok északra menekültek a Holtak Mocsarához és a Ködhegység barlangjaiba, de időnként kimerészkedve hatalmas dúlást végeztek a déli területeken.


A Harmadkor végén Smaug, a nagy tűzsárkány elrabolta Ereborban a törpék kincsét. A Hobbit című könyvből kiderül, miként segített Tölgyfapajzsos Thorinnak a hatalmas lény elpusztításában az egyszerű, ám okos Zsákos Bilbó, a félszerzet.
Ursula K. Le Guin Szigetvilág sorozatában a sárkányok egyesítik magukban mindkét tulajdonságot, nem egyértelműen gonosz vagy jó teremtmények. Ged a varázsló csak úgy tudja uralni Pendort, a bölcs sárkányt, hogy tudja a valódi nevét.
Robin Hobb Orgyilkos könyveiben a sárkányok, vagyis az Elődök kezdetben csak falfestményeken, szőnyegeken, szőtteseken szereplő mitikus lények, akiknek történetét már csak az emberek emlékezete tartja életben. Miközben Igazság herceg elindul megkeresni őket, hogy segítségüket kérje országa megmentésében, maga is hatalmas változáson megy át. Egy óriási sziklából kifaragja a sárkányt, hogy végül beleolvadva felébressze társait, és megmentsék a Hat Hercegséget.
Miután tanulmányoztuk a sárkányokat, érdemes elgondolkoznunk azon, milyen segítségünkre lehet ezeknek a lényeknek az ismerete a mágikus munkában. Az őselem meditációk során érdemes felkeresnünk az elemek sárkánymegfelelőit, azaz a föld, a víz, a levegő, a tűz és a tér sárkányát. A négy alapelem megértése aránylag egyszerű, az ötödikhez azonban komolyabb tanulmányok szükségesek. Az összes megnyilvánulást magába foglaló elem a Minden, ami ha feladja megnyilvánulását fokozatosan Semmivé válik.
Ha végeztünk az elemmeditációkkal, szólíthatjuk saját sárkánymesterünket. Asztrális utazásban látogassunk el a "Nagy Fennsíkra", melyen sárkánygyíkszerű, felszerszámozott lények várakoznak. Keressük meg azt, amelyik minket vár, üljünk fel rá, majd hagyjuk, hogy vigyen. Egy barlang előtt tesz majd le, amibe belépve megismerhetjük azt a sárkányt, aki tanítani tud bennünket.

Az idők folyamán, miután az ember elvesztette harmadik szem adta látását és érzékelését, szükségét érezte annak, hogy a földet behálózó energiacsatornák helyét és irányát megjelölje. Ennek egyik módja az volt, ha fizikailag is láthatóvá teszi a vonalakat.
Azóta, hogy 1921. június 20.-án Alfred Watkins megpillantotta az ősi Egyenes Ösvényeket - miket később ley vonalaknak nevezett el - sok feltételezés született arról, mi célt szolgálhattak ezek a sokszor mérföldeken át vezető utak. A kutatók felismerték, hogy régi szentélyeket, templomokat, dombokat, szent fákat és forrásokat kötnek össze, mígnem egy mocsárban, egy hegyen, vagy egy magas dombon érnek véget.
A ley vonalak (máshol sárkány vonalak) a földet behálózó energiacsatornák, amiket őseink megjelöltek és használtak is. A sárkány (draic) a druida felfogás szerint maga a természet, az ötödik elem, amely magába foglalja az összes többi őselemet. Nagyon sok nép mitológiájában szerepel, a keltáknál főleg a brit és a walesi történetekben találkozhatunk vele.
A druidák a mágikus erő ébredését a Sárkány Szemének kinyílásához hasonlították. Úgy tartották, a Föld a sárkány teste. Ennek "érhálózatán", pontosabban a vonalak csomópontjain épültek a kőkörök, szentélyek és a különféle népek által használt nagy erőközpontok. Ezek a helyek a Föld, vagyis a Sárkány testének csakrái és akupunktúrás pontjai. Az itt létesített szentélyek álló kövei, a hegyekhez, templomokhoz, piramisokhoz hasonlóan begyűjtik és vezetik a kozmikus energiákat. A sárkány testének erővonalai, vagyis a földi energia szimbólumai a druidák elnevezése szerint (akik magukat is így nevezték) a kígyók (nathir) voltak.
Ezek az állatok is igen ellentmondásos szereplői az egyes mitológiáknak. A kígyó testének formája kiegyenesedve megfelel a világfának és az őstengelynek, összetekeredve a spirálnak. Az összetekeredett kígyó az élet forrásaként női szimbólum, egyenesen ábrázolva phallikus jelkép. Hullámmozgása révén a folyókhoz, a vizekhez is kapcsolható. Sok nép nevezte kígyóknak nagy folyóit, de az alvilági folyót, a Styx-et, és a világot körbekerítő vizet is kígyóként ábrázolták.
A kígyó a világfa őrzője, az alsó világokban tanyázik. A fára feltekeredve a felemelkedést és a tudást szimbolizálja, a felső (isteni) szférákba való feljutás lehetőségét adja meg. Megfelel a hindu Kundalininek, azaz a gyökércsakrában alvó energiának, mely kiegyenesedve és felemelkedve a koronacsakráig, hozzásegíti az embert a megvilágosodáshoz.
A kígyót negatív aspektusaiban a sötétség állataként tartották számon. Van azonban "jó oldala" is, a gyógyítás, a termékenység, a bölcsesség és beavatás. A Hermész (Merkúr) isten botján feltekeredő két kígyó a dualitást, az energia semlegességét jelképezi, mert a beavatottak egyik alapvető tanítása szerint az energia semleges, és minden dolog a használójának akaratától, gondolatától, érzelmeitől lesz pozitív vagy negatív.
Az energiakígyó, mint a föld mélyének lakója, kapcsolatban áll a halállal és az alvilággal is. A földben lévő sötétség a bennünk lévő sötétséget jelképezi. Az energiák és saját magunk megismerése által felülemelkedhetünk földi kötöttségeinken.
Míg a földenergiát a kígyó, addig a kozmikus, magasabb síkokról lefelé áramló energiát szárnyas kígyóval, azaz sárkánnyal ábrázolták.
Az egyes mitológiák említenek szent fákat, melyeknek gyümölcsei a tudást és a bölcsességet jelképezik. Ezek megszerzését egy tóban, vagy a fa gyökerei között élő sárkány akadályozza. A mesék és mondák szerint a sárkányok kincseket őriznek és szüzeket rabolnak el. Szimbolikusan a kincs és a szűz a lélek gazdagságát és tisztaságát jelképezi. A hős célja ennek a spirituális tisztaságnak a megszerzése, "kiszabadítása". A sárkánnyal vívott harc a saját belső harcunk a kozmikus energia ismeretével és használatával. A tanulás, a szellem és a lélek képességeinek kihasználása, és "belső sárkányunk" megzabolázása által a sárkány a bölcsesség és a kozmikus tudás jelképévé válik.