"Véletlen" egybeesések



Milyen gyakran fordul elő, hogy gondolunk valakire, és megszólal a telefon. És ki más keresne, mint éppen ő? Nem önt-e el ilyenkor a melegség, nem örülünk-e jobban neki? Ha ilyesmi történik velünk, arra a következtetésre jutunk, hogy



valamilyen természetfeletti érzékelés képességének birtokában vagyunk, vagy valamiféle pszichés kapcsolat létezik közöttünk.

A különös egybeesések már vagy 2000 éve foglalkoztatják a filozófusokat, matematikusokat, természettudósokat. Mindannyian tapasztaltuk már egyszer-kétszer, de kevesen értik. A megdöbbentő esetek legtöbbjét sehogyse tudjuk megmagyarázni.



A véletlen egybeesések nem tesznek különbséget osztályok, vallások vagy világnézetek között. Mindannyiunkkal megtörténhetnek, akárkik vagyunk is, akármiben hiszünk is. Mindannyian alanyai vagyunk hálószerű ölelésének. Még a legmakacsabb szkeptikus is vigasztalást talál a legszerényebb egybeesésben is.

James Dean esete


Az ígéretes hollywoodi színész, James Dean 1955-ben halt meg egy tragikus autóbalesetben. Mikor kocsijának roncsát bevontatták a garázsba, a motor kiesett és összezúzta egy szerelő lábát. A motort egy orvos vásárolta meg, beszerelte versenyautójába; nemsokára szerencsétlenül járt. Ugyanazon a versenyen meghalt egy mási versenyző is, akinek autójába Dean kocsijából tették át a meghajtótengelyt. Dean autóját később megjavították - a műhelyben tűz ütött ki. Az autót kiállították Sacramentoban, leesett az emelvényről és eltörte egy teenager csípőjét. Később Oregonban a teherautó, amely a kocsit szállította, megcsúszott és betörte egy üzlet kirakatát. Végül 1959-ben, tizenegy darabra tört szét, pedig épp csak az állványán pihent. 


 

 

Persze hozzá kell tenni, hogy a jól végződő véletleneket szeretjük, különösen, ha a jószerencse nekünk kedvez. A balul sikerült események is érdekelnek, de csak amíg kellő távolságból szemlélhetjük őket. Ha ugyanis a véletlen egy rakás szerencsétlenséget rak le a küszöbünkre, legalább meg van az a kárpótlással felérő érzésünk, hogy a sors külön figyelemre méltatott bennünket. A véletlenek azonban legtöbbször szerény, cseppet sem ijesztő és többnyire vidám jelenségek. Ha sétálni visszük a kutyát a parkba, és egy másik kutyasétáltatóval akadunk össze, akinek ugyanilyen kedvence ugyanerre a névre hallgat, vidámabb lesz a napunk.

 

John Lennon és Mark David Chapman 


1967-ben John Lennon a Beatles második azévi lemezét, az azonos című film betétdalait tartalmazó Magical Mystery Tourt népszerűsítette, amin olyan szerzeményei szerepeltek, mint a Strawberry Fields Forever vagy az I Am the Walrus. Ekkor készült róla egy fotó, ami később kísérteties jelentést nyert. A mókás bajuszt és kalapot viselő zenészlegenda a képen egy felirat mellett áll, amelyen az olvasható: „The best way to go is by M&D Co.”, az „&” azonban kicsivel van írva, az „o” pedig lemaradt a fotóról. Így a reklámszöveg olyan, mintha azt mondaná: „The best way to go is by MDC”, azaz kábé „A legjobb MDC-vel távozni” – 13 évvel később pedig épp egy Mark David Chapman nevű ember ölte meg Lennont.

 



 

Nem szívesen gondolunk arra, hogy pusztán a véletlen és a valószínűség törvényei működnek. Sokkal érdekesebb azt hinni, hogy a véletlen egybeesések, különösen a rendkívüli események valamilyen megmagyarázhatatlan módon előre meghatározottak, valamely általunk még ismeretlen, általános egyesítő erő irányítja őket. Ha nem Isten, akkor talán mi magunk vagyunk olyan erő birtokában, amely összeköti a hasonló dolgokat.

 

 

 Titanic és a Titan


A Titanic 1912. április 14-i elsüllyedése a mai napig a történelem legdöbbenetesebb eseményei közé tartozik. Arról azonban sokan nem tudnak, hogy a történetnek van egy különösen bizarr részlete is: a tragédiát 14 évvel korábban Hiábavalóság című regényében egészen pontosan „megjósolta” az amerikai író, Morgan Robertson. A kitalált sztori egy Titan nevű hajóról szól, amely a világ legnagyobbja, és elsüllyeszthetetlennek tartják, ezért a szükségesnél jóval kevesebb mentőcsónakkal indul útnak, majd egy áprilisi éjszakán 400 mérföldre Újfundlandtól nagy sebességgel jéghegynek ütközik, és elsüllyed. A részletek, bármilyen hihetetlen is, mind megegyeznek.


 

 

Nahát… Milyen kicsi a világ!
Amikor a véletlen valamilyen szokatlan helyen egy régi barát képében kopogtat a vállunkon, hüledezni kezdünk, hogy milyen kicsi is a világ. Mindenki egyetért abban, hogy a repülőgép feltalálása nyomán a világ még jobban összezsugorodott. Talán annyira nem kicsi, hogy zsebre vághassuk, de félig megkerülhetjük, mindössze annyi idő alatt, amennyi fél tucat rossz film végignézéséhez kell. Pedig a Föld valójában pontosan akkora maradt, figyelmen kívül hagyva egy esetleges természetes zsugorodás néhány centiméterét. Mindenesetre az óriásgépek sokkal mobilabbá tették az emberiséget, ezért nőtt meg a véletlenek előfordulásának mértéke is.

 

Laura Buxton és Laura Buxton


2001 júniusában egy staffordshire-i kislány, Laura Buxton a nagyszülei aranylakodalmán fogott egy piros léggömböt, ráírta, hogy „Kérem, küldjék vissza Laura Buxtonnak”, és megadta a címét, majd szélnek eresztette a lufit. Néhány nap múlva a léggömb meg is került 140 mérfölddel arrébb, Wiltshire-ben: egy gazda találta meg, és miután elolvasta rajta a nevet, rögtön vitte is a szomszéd gyereknek, akit Laura Buxtonnak hívtak. Mint kiderült, a lufi egészen véletlenül egyik Laura Buxtontól egy másikig repült, és mintha ez még nem lenne elég, mindkét lány tízéves volt az eset idején, sőt amikor találkoztak, az is kiderült, hogy egyforma magasak, azonos színű a hajuk, és mindkettőjüknek van egy fekete Labrador Retrieverje, egy tengerimalaca és egy nyula.


 



 

A jelentéssel bíró véletlen gondolata jó néhány racionális elme számára ugyanabba a komoly kategóriába tartozik, mint a varázsvessző: nem tekintik komoly kutatás tárgyának, mégis sok gondolkodót vonzott az elképzelés, miszerint létezhet kapcsolat a psziché és az anyag között. Sheldrake a Cambridge-i Egyetem biokémikus tudósaként szokatlan véleményt képvisel.

Vajon honnan tudják az állatok, hogy mikorra várható gazdájuk hazaérkezése? Szerinte mindennek lehet valamilyen telepatikus alapja. Sheldrake szerint bizonyos egybeesések magyarázatot ad a morfikus rezonancia elmélete, amely telepatikus kapcsolatot, egyes fajokon belül pedig kollektív emlékezetmezőket tételez fel különböző organizmusok között. Az ismeretek „benne vannak a levegőben”, és ha valaki a megfelelő állomásra van hangolva, egyszerűen csak veszi az adást.

 

Fedőnevek egy rejtvényből


Egy furcsa párhuzam a normandiai partraszálláshoz is köthető, ugyanis Leonard Dawis, egy nyugalmazott tanár a hadműveletet megelőző hetekben olyan rejtvényeket készített a Daily Telegraph számára, amelyek tartalmazták a titkos fedőneveket: Overlord, Neptune, Utah, Omaha, Mulberry. Eisenhower stábja felfigyelt a furcsa egyezésre -ugyanis például az Utah és Omaha egyazon feladványban szerepelt - ezért a tanárt letartóztatták, majd szabadon engedték.

 



 

Egy médium véleménye szerint az emberek lelkiállapota befolyásolja a körülöttünk lévő világot. Meg tudjuk változtatni az eseményeket pusztán a gondolataink erejével. A szellem képes befolyásolni az anyagot. Megfelelő gyakorlással javíthatunk a saját világunkon, sőt az egész világon is. Szerinte nincs véletlen, csak emberi akarat létezik. A véletlen egybeesés nem más, mint annak tudatossá válása, hogy a külvilág valójában belső világ. A véletlenek pedig összehangolják a belső és a külső világot. Vajon igaza lehet?