A szakemberek előtt nem volt titok, hogy a Harmadik Birodalom születésével párhuzamosan, már 1937-től hatalmas méretű és rendkívül összetett katonai fejlesztések zajlottak Németországban, majd a megszállt területeken is.
A titkos fegyverfejlesztések közé nem csak a közismertté vált V1 és V2 rakétafegyverek, tengeralattjárók, harckocsik és tüzérségi fegyverek tartoztak, hanem az éjjellátó készülékek, a hang-, fény- és impulzusfegyverek, valamint a televíziós kamerával felszerelt robotrepülőgépek is. A náci tudósok Hitler parancsát követve, koruk technikai színvonalát megelőzve elsőként törekedtek az atombomba előállítására, és olyan korong alakú repülőgépek megalkotására, amelyek képesek voltak helyből felszállni és 1000 kg bombateherrel, 1000 km/óra sebességgel közlekedni.
Ez utóbbi repülőgép-fejlesztési programról már a háború utolsó napjaiban értesültek a szövetségesek, amikor bebizonyosodott, hogy az egymástól független próbálkozások sikerrel jártak, és a németek megalkották az N1, N2 és N3 típusjelű csészealjakat, amelyeket a háború utolsó napjaiban próbáltak ki. A legsikeresebb prototípust, az N3-t a németeknek az utolsó pillanatban sikerült kimenekíteniük, és a már évekkel korábban előkészített antarktiszi bázison továbbfejleszteniük. Bár a bázis elfoglalására az amerikaiak sikertelen kísérletet tettek, a legismertebb náci repülőgép-konstruktőröket sikerült fogságba ejteniük, és tudásuk segítségével saját csészealjaikat elkészíteniük.
Szemtanúk százai számoltak be arról, hogy rejtélyes, korong alakú repülő szerkezeteket láttak, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy azok náci csészealjak, illetve azok amerikai továbbfejlesztései.
