Pripjaty városa Ukrajnában, a belarusz–ukrán határ közelében, Csernobil városától 16 km-re északra található. Jelenleg elhagyatott szellemváros, mivel a tőle alig három kilométerre fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkja 1986-ban felrobbant, és a város teljes lakosságát evakuálták.
Pripjatyban nagyrészt az atomerőmű dolgozói éltek családjukkal, kb. 49 400 lakos, átlagéletkoruk 26 év volt.
A hely máig megőrizte a szovjet városok 1970-1980-as évekre jellemző arculatát, mivel az atomerőmű-baleset óta itt semmi nem változott. Bár az ott mérhető sugárzás nagy részét okozó céziumizotóp felezési ideje 30 év, még hosszú ideig nem várható a lakosság visszatelepítése, a felrobbant reaktor közelsége és a város erősen szennyezett környezete miatt.
1986. április 27-én, 36 órával az erőműben történt baleset után megkezdődött a lakosság evakuálása. Egy volt lakos elmondása szerint aznap Pripjatyban káosz és fejetlenség uralkodott. Az emberek semmit nem értettek, nem tudták miért mossák az utcákat, miért járkálnak a hadsereg emberei védőruhában, és alig egy órájuk volt a hivatalos rádióhír beolvasása után az összepakolásra.
...
...
...
...
...
// ]]>
... ...//
// ]]>
Nagyon kevesen voltak tisztában azzal, hogy mi történt és mi vár rájuk. Két és fél óra leforgása alatt a városba érkezett 1225 autóbusszal, 360 teherautóval, valamint 1500 személyes vonatszerelvénnyel evakuálták a 49 360 főt példásan megszervezett akció keretében. Reménykedvén a visszatérésben, a lakosságot a kitelepítésről úgy tájékoztatták, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és pár napon belül visszatérhetnek. Ebből kifolyólag azt tanácsolták, hogy csak legfontosabb irataikat, pár napra való ruhát és élelmet vegyenek magukhoz. A bútorokat, a ruhák nagy részét, a gépjárművüket és a sugárszennyezetté vált háziállatokat nem vihették magukkal.
A lakosok többségét autóbuszokkal Kijevbe, illetve onnan később az újonnan megalapított Szlavutics városába szállították, a visszatérésre azonban a mai napig nem volt lehetőség. Voltak, akik nem akarták elhagyni a várost: 20 emberre találtak rá, akik lakásukban bújtak el, és állítólag két idősebb nő a kitelepítés után több mint egy hónapon keresztül sikeresen rejtőzködött pripjatyi lakásában, mire megtalálták és kórházba szállították őket.
A csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset következtében létrejött gamma-sugárzás mértéke 1986. április 26-27-én Pripjatyban, egyes források szerint megközelítőleg 0,4-1,5 röntgen volt óránként, más források viszont óránként 6-7 röntgenről tesznek említést, ez utóbbi az atomenergiaipari dolgozók megengedett maximális éves adagját is meghaladja, ami 5 röntgen. Az evakuálás napján forgatott legendás filmfelvételeket Mihail Nazarenko és V. Jevtusenko készítették. A szabadban forgatott anyag egy részét a KGB emberei elkobozták és megsemmisítették.
1986 szeptemberében a lakók egy gyors látogatás erejéig visszatérhettek, hogy kisebb, könnyen mozdítható tulajdontárgyaikat magukkal vihessék.
Miután a csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset miatt 1986. április 27-én a teljes lakosságot evakuálták, több száz ember közreműködésével kezdetét vette Pripjaty megtisztítása. Az első fázisban, 1986 májusában és júniusában az épületek külső felületét és az utakat többször lemosták, június végére a városnak mintegy 70%-ával végeztek. A következő fázis 1986 szeptemberében kezdődött, amely egyes városrészek teljes sugármentesítését foglalta magába. Ennek köszönhetően már decemberre a töredékére csökkent a szennyezettség. A munka a többi kerületben a következő évben folytatódott. 1988-tól kezdve folyamatosan végeztek a városban méréseket, és a balesetet követően legalább 10 éven keresztül speciális technikával rendszeresen mosták az utakat is. Idővel a füvet és a földet is kicserélték. Pripjaty jelképét, a filmszínház előtt álló Prométheusz-szobrot, még 1987-ben az atomerőműhöz vitték át.
Mivel a kitelepítés után eltelt néhány év során nyilvánvalóvá vált, hogy Pripjatyban egyhamar nem folytatódhat az élet, így nem foglalkoztak a szovjet jelképek eltávolításával sem. A mai napig fellelhető a 15 emeletes házakon a szovjet címer, a villanyoszlopokon a sarló-kalapács motívum.
Az időjárás viszontagságai az elmúlt több mint két évtized folyamán az épületek állagát is jelentős mértékben rontották. A városban található körülbelül 13 500 lakás nagy részét szinte teljesen kifosztották, illetve szétverték: az ajtók tárva-nyitva, az ablakok betörve, a liftek leszakadva, a WC-k összetörve, a vakolat hullik, a tapéta mállik. A még ottmaradt nehezebben mozdítható tárgyak (bútorok, zongorák, tűzhelyek, kádak) is siralmas állapotban vannak. Szinte minden házban lehet egy-két könyvet, újságot találni a porban, vagy néhány fényképet, falinaptárt, de ennél több gyakorlatilag sehol sem maradt. Az óvodákban, iskolákban is még fellelhetők a játékok és a tanszerek.
Az ott-lakók tulajdonának egy részét a hadsereg ásta el, másik részét fosztogatók vitték magukkal. Valamikor 1988 és 1990 között indulhatott meg a város lassú, de folyamatos kifosztása, ami a mai napig sem ért még véget. Sok, a kitelepítés utáni beltéri fényképen lehet látni, hogy gázálarcok hevernek szanaszét: ezeket is fosztogatók hozták elő az épületek pincéiből avégett, hogy a bennük lévő ezüstből készült szűrőt kiszedhessék és értékesíthessék.
A térséget lassan visszahódítja a természet, az utakat, tereket benövik a fák, a mohatelepek. Néhol az épületeken belül is burjánzik a növényzet.
A turisták, érdeklődők előtt csak az elmúlt években nyílt meg a Zóna, manapság a huzamosabb ott-tartózkodás is biztonságos. A külső 20 km-es rész egyes területein olyan alacsony a háttérsugárzás hogy akár életvitelszerűen is lehetne ott lakni, bár a belső, legszennyezettebb 10 km-es zóna fenntartása még hosszú távon indokolt. A Pripjatyot is magába foglaló 30 km-es sugarú tiltott zónát is mind a mai napig a hadsereg őrzi, a város déli – és egyben egyetlen legális közúti – bejáratánál álló őrbódéban katonák teljesítenek szolgálatot, minden befelé és kifelé haladó járművet megállítanak ellenőrzés céljából.
[juicebox gallery_id="16"]
