A racionális gondolkodású ember valószínűleg meg van győződve arról, hogy "énje" a saját testéhez rögzül. Az a személy, akit önmagunknak érzékelünk, itt és most létezik, sehol másutt. A dolog azonban nem ennyire egyszerű.
A testen kívüli élmények gyakran, bár nem mindig, akkor jelentkeznek, amikor valaki alszik. A tudat utazásra indul, maga mögött hagyja a testet. Összeköti viszont őket egy „fényzsinór", amelyről az utazónak néha van tudomása, néha nincs. Ez a kapcsolat a halál pillanatában megszűnik.
Ezt elő lehet idézni tudatosan, de akaratlanul is előfordulhat, miközben álmodunk. Az élmény átélése közben láthatjuk a testünket, amint az ágyon fekszik vagy a széken ül.
Az első testen kívüli élmények rendszerint halálfélelemmel, egzisztenciális rettegéssel járnak együtt. A szenvedő alanynak szembesülnie kell azzal, hogy a stabil pontnak hitt test nem az, aminek gondolta. Virtuális térben mozog, melyben nem érzi az évtizedek óta kifejlődött testséma és énkép stabil referenciáját. Amíg meg nem szokja az új körülményeket, ez többnyire pánikot, sokkot okoz, melyet egyáltalán nem könnyű feldolgozni.
Bizonyos tudományos kísérletek során különböző tárgyakat helyeztek a szobákban található magas szekrények tetejére, távol attól a helytől, ahol az „utazók" pihentek vagy meditáltak. Mivel ők tudatosan idézték elő a testen kívüli állapotukat, képesek voltak arra, hogy „elhagyják a testüket", odautazzanak, ahol a tárgyakat elrejtették, azonosítsák azokat és minderről beszámoljanak a kísérlet vezetőinek.
Mások szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez az állapot ténylegesen testen kívüliséget jelent: az élmény, hogy a testünktől különállónak észleljük magunkat, nem jelenti azt, hogy tényleg különállóak vagyunk tőle.
Tudnunk kell azt, hogy az eseteket ma már laboratóriumi körülmények között kutatják, nem kevés sikerrel. A testen kívüli élmény a tudatos álmodásnak egy speciális válfajának is tekinthető. Az ébrenlétből az alvásba való "átbillenést" sajátos neurológiai folyamatok kísérik. Tömören arról van szó, hogy a külvilág felé irányított érzékszervek az alvás során befelé fordulnak. Ezáltal minden belső élmény külsővé válik, amit belső, szubjektív érzésként élünk meg nappal, azt éjszaka külső valóságként érzékeljük, tehát olyan alvási állapot ez, melynek során az ébrenléti tudatállapot nem szűnik meg.
Teljesen normális embereknél is tökéletes testen kívüli élményt lehet előidézni például egy kábítószernek minősülő érzéstelenítő szerrel, a ketaminnal. A ketaminnal kezelt emberek ugyanolyan élményekről számolnak be, mint amilyenekről a halálközeli élményt átélt személyek. Úgy érzik, mintha a testük fölött lebegnének, és kívülről néznék azt. Ha valaki megszúrja őket, az mondják: "a testem odalent érzi a fájdalmat, de én magam nem". Mivel az így kezelt embereknél az "én" elválik az általa lakott testtől, nem tapasztalnak semmilyen agóniát vagy érzelmi szorongást.
Ha hinni lehet a fogantatás pillanatába és a méhen belül töltött időszakba való visszatérés, illetve az ezekre való spontán emlékezés lehetőségének, akkor természetesen a tudatosság az agytól függetlenül létezik. Már akkorról is vannak emlékeink, amikor a magzatnak még egyáltalán nem is volt agya. Az emberek képesek arra, hogy részletesen és jól érthetően leírják a fogantatásuk körülményeit, az akkori eseményeket, sőt még a szüleik akkori érzéseit is.
Ezek a visszaemlékezések mindig tartalmaznak olyan részleteket is, amelyekről sohasem beszéltek a családon belül. Ezek mélységesen megdöbbenthetik a szülőket, amikor később szembetalálkoznak az igazsággal. Nem értik, honnan szerezhette a gyermek ezeket az információkat. Gyakori reagálási mód az, hogy: „Sohasem beszéltem erről senkinek, mindig is titokban tartottam."
Az is gyakran előfordul, hogy a szülők mesélik a gyermekeiknek: „Amikor kicsi voltál, többször is beszéltél nekünk egy másik családról, egy másik helyről. Úgy tűnt, mintha az emlékeid nem ehhez az élethez kapcsolódtak volna. De amint felnőttél, megfeledkeztél az egészről." Ez nagyon is általános. A gyermekek más életekből származó élményeit évekig vizsgálták mint a reinkarnáció bizonyítékait,
kétségtelen azonban, hogy van egy olyan „fizikális hely" az agyban, amely a megelőző életek emlékeit tartalmazza.
Tehát az a helyzet, hogy nem a tényleges test, amely csak a jelenlegi életben létezik, hanem valami más hordozza az emlékeket. Mindezek alapján viszont az vetődik fel bennünk, hogy akkor vajon mi viszi át az emlékeket egyik életből a másikba?
